Iván Attila-életrajz, filmográfia
Iván Attila (producer, rendező, operatőr) -önéletrajz, filmográfia
1970-ben született Zentán (Szerbia). Magyarkanizsán fejezte be az általános iskolát, Zentán pedig a gimnáziumot.
Az egyetemet Belgrádban fejezte marketing menedzser szakon. Magyarkanizsán él és dolgozik.
Középiskolás kora óta foglalkozik filmezéssel. Több filmes tanfolyam résztvevője (Budapest, Szentes, Bogács, Kemence, Magyarkanizsa).
Dokumentum- és kisjátékfilmjeivel több szerbiai, magyarországi és nemzetközi fesztiválon vett részt és nyert díjakat.
1996-tól a magyarkanizsai városi kábeltelevízió, az INFO TV operatőre majd főszerkesztője. 2002-től a Cinema Filmműhely alapítója.
Dolgozik a Duna Televíziónak és a Magyar Televízió határon túli műsorainak.
2003-ban és 2006-ban főszervezője a Délvidéki Nemzetközi Ifjúsági Videóműhelynek.
2007-ben Budapesten sikeresen befejezte a Dunaversitas filmrendezői - operatőri mesterkurzusát.
2008-ban Magyarkanizsán elnyerte az Arany Toll újságírói díjat.
2010-ben főszervezője az Emlékmű3-néprajzi filmműhelynek.
2011-ben főszervezője a Magyar Film Délvidéki Hete c. rendezvénynek.
2012-ben és 2013-ban főszervezője a Csodakút Nemzetközi Természetfilm-fesztiválnak
2014-től főszervezője a Vajdasági Magyar Filmek Fesztiváljának.
2018-tól a Magyar Filmakadémia tagja
Díjak:
Cigonya, Lakitelek, művelődési kategóriadíj, 2004. /operatőr/
12th Jihlava Documentary Film Festival – Csehország, döntőbe jututt alkotás, 2008.
VIII. Kistérségi és kisközösségi televíziók szemléje - Lakitelek, műhelydíj, 2007.
III. Országos Természetvédelmi Filmfesztivál - Kazincbarcika, különdíj, 2007.
13. Sarajevo Film Festival - Szarajevó, döntőbe jututt alkotás,2007.
11th Jihlava Documentary Film Festival – Csehország, döntőbe jututt alkotás, 2007.
10. Mumbai International Film Festival – Mumbai, India, döntőbe jututt alkotás, 2008.
3. Vibgyor International Film Festival – Kerala, India, döntőbe jututt alkotás, 2008.
Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál – Szolnok, döntőbe jututt alkotás, 2008.
2. Europress Travel-Fest – Szabadka, különdíj, 2008.
- Ki vagy mi voltam, /rendező, operatőr/
XIII. Faludi Nemzetközi Filmszemle, Budapest – fődíj, 2008.
IX. Kistérségi és kisközösségi televíziók szemléje – Lakitelek- különdíj, Magyar Nemzet Különdíja, 2008.
Fontosabb alkotások:
1997. Aracs pusztatemplom – SVHS – 10 perc (dok. film) -rendező
1998. Juhász – SVHS – 10 perc (dok. film) -rendező
1999. Adorjáni ima – SVHS – 16 perc (dok. film) -rendező
2000. Egy falusi plébános élete – DV – 9 perc (dok. film) -rendező
2002. Majomsziget – DV – 50 perc (kisjátékfilm) -rendező
2003. Angyali kismenyasszonyok, - DV – 4 perc (etűd) -rendező
2003. Cigonya - DV – 24 perc (dok. film) -operatőr, vágó
2003. Alföldi opus-otthon lenni- portré Nagy Józsefről – DV – 13 perc (filmesszé) -rendező
2004. Tűzút– DVCam – 21 perc (kisjátékfilm) -rendező
2004. Tűszúrások – portré Tolnai Ottóról – DV - 33 perc (dok. film) -operatőr, vágó
2005. Szivárványkígyó- portré Bicskei Istvánról – DV – 33 perc (dok. film) -operatőr,
2005. Mozgásban – portré Urbán Andrásról – DVCam - 33 perc (dok film) -operatőr,
2006. Az álarc az igazi arc – portré Léphaft Pálról - DVCam - 26 perc (dok film) -operatőr, vágó
2006. A horgosi Kárász család – DVCam – 33 perc (dok film) -rendező
2006. A szép Tisza és más – DVCam – 9 perc (filmesszé) -rendező
2007. A naplemente fonákja – DVCam – 24 perc (filmesszé)- társrendező
2007. A vajdasági Giuiletta Masina-Erdélyi G. Hermina portré- DVCam – 27 perc (dok film) -operatőr, vágó
2007. Ki vagy mi voltam- DVCam – 20 perc (dok film) -rendező
2007. A MAESTRO (Dan Reisinger Magyarkanizsán)- DVCam – 33 perc (dok film) -társrendező
2008. Az 1848-as Magyar szabadságharc emlékei a Délvidéken – DVCam 29 perc (dok film)
2008. És lehullt lassan az est - DVCam – 11 perc (filmesszé) -rendező
2008. Mindennapi kenyerünk – DVCam - 17 perc (dok film) -rendező
2008. Agyag - DVCam - 10 perc (dok film) -operatőr, vágó
2008. Testté lett alázat– DVCam – 14 perc (filmesszé) -rendező
2009. A Csodakút – HDV – 9 perc (filmesszé) -rendező
2009. A szülőföld színpompája (Faragó Endre portré) – DVCam – 27 perc (dok film)-rendező
2010. A szabadkai városháza - DVCam - 17 perc (dok film) -operatőr, vágó
2011. Zenével és színekkel érkezem (Miroslav Jovancic portré) – HDV-39 perc (dok film)
2012. A zene összeköt – HD – 22 perc (dok film)-rendező
2013. Kútfúrás, avagy kincskeresés másképp - HD - 52 perc (dok film) - producer
2014. Újrakezdés – HD – 40 perc (dok film) – producer
2015. Beilleszkedés– HD – 40 perc (dok film) – producer
2015. A félárnyék színe - HD - 33 perc (dok film) - producer, operatőr
2017. Fohász a déli végeken - HD - 25 perc (dok film) - producer, operatőr
2022. Aracsi pusztatemplom - HD - 25 perc (dokumentumfilm) - producer, drón operatőr
Név: Iván Attila
Elérhetőség : 24420 Magyarkanizsa, Színház u. 3., Szerbia
Telefon: +381637776102
e-mail: ivanattila1970@gmail.com
FB: https://www.facebook.com/aivan970
Instagram: attila_7o